3 lépés

-amelyben Maci egyre mélyebben hatol ez erdő sűrűjébe...

Még sosem merészkedett az erdő szélénél beljebb, de az eltökélt szándéka, kíváncsisága, s az újdonság varázsa erősebb volt, mint, hogy megtorpanjon. A bensejét csak hallomásból ismerte...hogy mily szövevényes, tele veszélyekkel övezet, s bizony, ha egy kicsit is lankad a figyelme, vagy ha hagyja magát mindenféle varázslattal elcsábítani, nagyon könnyen azon kaphatja magát, hogy bele veszik, s sosem találja a kiutat. De Ő evvel most nem foglalkozott, lelke mélyén tudta, meg kell ezt tennie ahhoz, hogy elérje célját. S mint már tudjuk, Maci célja: az igazi barát megtalálása...

Ment, ment, mendegélt ráérősen, s figyelt. Hallgatta az erdő neszeit. Rengeteg madár beszélgetett, számára érthetetlen nyelven, annyian voltak, hogy szinte egybe olvadt az erdővel e hang kavalkád. De látni nem igazán lehetett Őket, csak sejteni, a hangok által, hogy ott vannak. Néha kihallatszott egy egy élesebb füttyszó, de nem bírt nagy jelentőséggel. Úgy, mint a többi állat neszezése...nem látni őket...csak sejteni...érezni a jelenlétüket...élik az életüket...ki ki hogy. Néha egy egy hangra felfigyelt, tompa puffanásra, vagy egy ág reccsenésére...ilyenkor megtorpant, körül nézett, kereste a hang okozta forrást, de mivel nem támadt rá senki, lépdelt tovább. Szép idő volt, a nap sugarai itt ott sejtelmesen áthatoltak a fák közt, gyönyörű színekben pompáztatva az erdőt. Mendegélt vidáman, tettre készen, rendületlenül az éppen járhatónak tűnő ösvényen, szívében reménnyel. Gondolatai csak a hőn áhított barát körül forogtak..,,Milyen boldogság lesz, majd mikor egymásra találunk, már most a gondolata is ekkora örömet okoz, hát még valójában...el sem tudom képzelni az érzést, csak sejtem....s mikor majd együtt leszünk, megosszuk egymással gondolatainkat, érzéseinket, nem lesznek titkaink egymás előtt...és ..és csodás lesz minden...együtt játszunk, nevetünk, szárnyalunk a széllel, gyűjtjük az eleséget, nem azt érezve, hogy áldozatot hoznánk a másikért, s ha farönk kerül utunkba,... kéz a kézben átugorjuk...igen...mindig együtt mindent...ez az igaz barátság titka...azt hiszem...Tudom sokan naivnak tartanak, s a járt utat botorság feladni a járatlanért, hmmm, tisztában vagyok vele...de szívem azt súgja..érdemes...nem tudom ki az, hol találom meg, mikor, csak azt tudom, érzem, hogy létezik, él valahol...erről az egyik kedvenc meséje jutott eszébe, már nem emlékszik kitől hallotta, nem is az a lényeg, hanem a mese igaz mese... üzenete van... mindenki számára...de oly rég történt, nagyon nagyon rég...,hogy igaz volta feledésbe merült...s csak misztikuma maradt meg ami mesévé fokozta le.