3/a lépés

 ...Maci hite, remény, kedvenc meséje

Valaha csak kétfejű lények léteztek e földön, minden végtagjukból négy volt, mintha két különböző lett volna egybe gyúrva látszatra, s mégsem, mivel a lelkük egy volt...együtt éreztek, gondolkodtak, cselekedtek ugyanazt, boldogok voltak ,elválaszthatatlannak tűntek....de csak tűntek...mert akik megalkották őket, a minden lények istenei telhetetlenek voltak...úgy látták nem elég hatékonyak az ő szolgálatukban..ezért ki találták, hogy jobbítsák e dolgot: szét válasszák a párokat és úgy, de úgy össze keverik, szétszórják őket a nagy világban, hogy nehezen találjanak ismét egymásra...vagy, ha lehet egyáltalán ne...így is lett...egy párból két különálló lényt fabrikáltak...de egy valamiről elfeledkeztek a minden hatalmat birtokló istenségek...hogy a lelkük egy maradt, s , ha az emlékét ki is tudták törölni belőlük, hogy kik is valójában eredetileg, érzetük meg maradt...megmaradt, hogy nem egészek, valami hiányzik... s ezáltal a a legtöbb lény boldogtalanná vált...mert tudatlanul keresték a másik felüket, sokszor nem is tudták mit is keresnek pontosan, vagy ha igen, akkor kit, és hol? Többen , a legtöbben tévútra tévedtek....és ez most is érezhető...ezért nagy a káosz...nagyon nagy...

Szóval Maci érezte, hogy mint minden mesének, ennek is van igazság alapja, létezik valahol a lelke másik fele,...meg kell találnia...máskülönben nem lesz boldog...ez olyan, mintha hiányozna az egyik mancsa, vagy tappancsa...lehet a hiányzó rész nélkül élni, persze, meg pótolni is más segédeszközzel...de mégsem tökéletes...

….S miközben e gondolatokkal volt elfoglalva észre sem vette ,hogy megváltozott az erdő...sűrűbb lett a növényzet, a nap sugarai emiatt már nem tudtak a fák közt áthatolni, szürke, homályos lett minden körülötte, s egyik pillanatról a másikra az ő hangulata is azzá lett. Hirtelen úgy érezte nagyon elfáradt, félelem járta át szívét, s vágyott vissza a biztonságot nyújtó barlangjába...,,hát igen...így van ez...mindig így van...valami lelkesedés elkap..aztán, hopp, minden ,amit éreztem ,gondoltam a semmiség ragadós homályába vész...jaj...most mit tegyek..visszafordulni nem merek, mert lehet, hogy még jobban eltévedek...óóó, nagy és kis medvék mindenséges istene segíts nekem! kérlek. Segíts!”-s mint aki nagy terhet cipel, s már nem bírja tovább, lerogyott a földre keserves zokogás közt...sírt, sírt, úgy záporozott könnye szegény Macinak, hogy még egy nyári záport is lepipált volna. De mivel a zápor amilyen gyorsan keletkezik, és még annál hamarabb vége is lesz, Maci könnye is elapadt oly hirtelen...egy kicsit könnyebb is lett...még hüppögött, mikor körül nézett maga körül és valami különös neszre lett figyelmes...még a lélegzetét is vissza tartotta, hogy jobban hallja, s nem is gondolván bele, felállt elindult a hang forrása felé, mintha valami húzná, hívná...ment, mint akit megbabonáztak...s kiért egy tisztásra..ahol egy tó volt a nap sugarai játszadoztak a felszínén... Körülötte élet, pillangók repkedtek felette, egy őzgida épp ivott, gólyák csoportja lubickolt a vízben békák, s más vízi élőlények hadára hozva rá a frászt...hód csemeték önfeled játszadozásuktól volt hangos a környék...egyszóval élt és mozgott minden. Macinak jobb kedve kerekedett, s a parton leült egy farönkre csendben ,szemlélődve, háborgó lelke lassan lenyugodott. Ezer színben pompázó békés táj volt ez, fáradt utazók ideális pihenőhelye.

Maci döntött, itt marad egy darabig, nagyon fáradt, és kellemes itt...nagyon kellemes...s míg ezt gondolta, mint egy támasz nélküli zsák eldőlt, lecsukódtak pillái, mély alvásba merült.