Tájékoztató

Ez a történet átírás alatt van. Bízom benne és magamban, hogy egyszer csak kész lesz.

6 lépés

...melyben mellészegődik útitársként a kétség...

Bandukol Maci egyik vállán az öröm, másikon a szomorúság, hátán tulajdonságaival tömött nehéz zsákja, ami minden lépésnél egyre nehezebbé válik. Mígnem eljön az a pillanat, amikor úgy érzi, most azonnal meg kell állnia és ledobni hátáról, mert összerogyás lesz a vége.

Így tehát letéve zsákját tappancsai mellé, hátát egy fának támasztva nagy sóhaj közepette lassan fenékre csúszva a fa tövébe huppan.

,,Haj, hát miért nehéz ez a zsák? Nem raktam bele semmit mostanában ''– brummog hangosan...csak úgy magának és kinyitja a hátizsák fedelét. Amiből kipattan valami.

Maci nem látta csak érezte. - Ki vagy Te? Akárki is vagy, búj elő!

- Én vagyok az ! A Kétséged! - hallatszik egy hang. Nem tudja megállapítani pontosan honnan jön, kívülről, belülről, körülötte? Hol van?

- A mim?- húzza fel szemöldökét, de már érzi is kivel van dolga.

- Hát a Kétséged, Te butus! Igazán felismerhetnél már, hiszen sokat voltunk együtt, de otthon felejtettél. Utánad lopóztam ám! S csak a megfelelő alkalmat vártam, hogy előbukjak.- hangzott a kaján hang

- Na hiszen, több se kell nekem! Direkt hagytalak otthon, nincs szükségem rád! - emelte fel hangját Maci bosszúsan és mancsaival olyan mozdulatokat tett, mintha méhecskéket kergetne el maga körül.- és most meg mit akarsz tőlem?

- Mit, hát mit? Segíteni neked, egyértelmű nem? Mindig azt teszem...

- Aha, igen ravasz vagy te, már rájöttem trükködre, irányítani akarsz, de az én szemembe már nem vagy nagy úr!- Emelte fel fejét Maci konokul.

- Nem akarlak én irányítani, eszembe sincs- hallatszott a ravaszkás, sejtelmes válasz-csak segíteni a helyes döntések meghozatalába - és lágy hangon elkezdte kérlelni Macit- gyere na, menjünk haza, jobb neked otthon. Biztonságot nyújtó kényelmes barlangocskádba, és ott vannak Szunyókáék is, nem érdekel mi van velük? Mi van, ha Kis Bocsod épp most látogat meg, és nem talál otthon? Várhatsz megint reménykedve az újabb lehetőségre, hogy találkozhass Vele. Mi értelme van annak, hogy itt kóborolsz ebben a nagy ismeretlen feneketlen erdőbe? Hogy megtalálj egy nem létező személyt? Ugyan már....

Lelkében a kétségbeesés honvágyat gerjesztet. Igaza lehet ennek a nyavalyásnak, jobb otthon! S elképzelte, amint Szunyókáékkal barangol, jobb pillanataikban pillangókat kergetve rohangálnak a tarka mezőn, vagy ha éppen bánatos valamelyikük megosztván azt a másikkal. S valóban hiányoznak, és tényleg mi van ha Bocsa gondol egyet és meglátogatja, oly ritkán találkoznak már, mint fehér hollót látni. Szalassza el az alkalmat? Hmmm..de eszébe jutott az a reggel is, mikor felkelt téli álmából és hogy érezte magát, s milyen megérzése támadt, ami útra indította...és ekkor már biztos volt benne, hogy folytatja tovább a keresést, mert valahol vár reá az igazi igaz barát.

Felugrott, miközben hátára vette zsákját, és így szólt: -- Távozz Tőlem Kétség! Kár a fáradságért, nem tudsz befolyásolni, sokkal erősebb a hitem náladnál!

S azzal emelt fővel, határozott léptekkel tovább indult.

5/a lépés

  ...az a fontos ami nem látszik

 

-Ó Mackó Papa! A lehető legjobbkor írt! - ugrándozott Maci és közben felbontotta a levelet, mohón itta annak sorait. Nem írt vidám dolgokról, sok a munkája, rengeteg erdei lény van , ki diák, s szomjaznak a tudásra, tanítja Őket, s kevés ideje jut arra, amire leginkább szeretné fordítani és most készül rá, hogy Professzor váljék belőle. E Teremtmény kit az ottani erdő lakói az egyik legnagyobb elismeréssel, kitüntetéssel illettek, nagyon kedves volt Maci számára. Valaha nagyon régen, mikor még Maci fiatalabb volt, persze Mackó Papa is, összetalálkoztak a két erdő közötti kereszteződésben, hívta Macit : ,,-menjen vele, vigye bocsát is.''-de Ő nem ment. Az ismeretlen másik erdőtől, a számára idegen lényektől tartva megijedt, s visszautasította e minden jóval kecsegtető ajánlatot. Ezzel mindegyikük ment a maga erdejébe vissza. Sokáig, nagyon sokáig nem hallottak egymás felől, míg nem egyszer a galamb jóvoltából újra egymásra találtak nagy örömükre. Találkozni nem, de levelezni annál többet szoktak. Most viszont Maci már bátrabb volt, mint annak idején, ment volna a másik erdőbe szívesen, ha másért nem is, meglátogatni Mackó Papát. De amaz azt írta: -,, Késő. Túl késő. Már nem tudja megmutatni neki azt a világot, amit egykoron szeretett volna. Ettől Maci szomorkodott akkor, de belátta, ha nem, hát nem. ,, Nem erőszak a lépes-méz.'' Így maradt a galamb, s a postája , akin keresztül leveleztek.

Miután elolvasta a levelet, nagyot sóhajtott ,,Hát így van ez! Mindenkinek megvan a maga gondja.”-gondolta, s mostanra az öröm amit e levél okozott, lelkében a szomorúsággal osztozott. -,,Haj , ideje indulni”- s azzal zsákját a hátára kapva még utoljára körbe hordozta tekintetét e mesés, békés tájon és bebaktatott az erdőbe, nagy sóhajtozások közepette.

5 lépés

 -ahol, Farkas megy, Galamb jött, Mackó papa írt.

Reggel Maci felkelvén hatalmas nyújtózkodás közepette elégedetten nézve körül, először észre sem vette, hogy újdonsült barátja sehol, de hamar feltűnt neki ,,Hol lehet, merre jár?"-hordta körbe tekintetét, nem értvén a dolgot. ,,Ehh, talán csak eleségért ment, biztos hamarosan visszatér...-nyugtatta magát.

Még korán volt, de már kezdett éledezni a tó környéke. Maci kihasználta az alkalmat, hogy még nincsenek sokan, s úszott egyet a tóban, ami által még frissebbnek, üdébbnek érezte magát, a környezetét még szebbnek és megnyugtatóbbnak találta, pláne úgy, hogy jövőjét barátjával pazar színekben látta pompázni, sétára indult a tó körül. Néha az erdőt fürkészve meg meg állt..,,.hol a barátom, mikor jön már?"De türelemre intve magát figyelmét inkább a többi állat tevékenységére irányította..Látta ahogy a hód mama anyai gondoskodással készíti fel csemetéit az erdei iskolába indulásra, kiket a hód papa elkísér, mosolyogva figyelte, a gólyák hogy tanítják fiaikat a békák becserkészésére, s a békák pedig, arra nevelve ivadékaikat, hogy kerüljék ki őket..szóval annyira idilli volt minden körülötte, hogy még a természet e örök körforgásának látványa is fokozta bizodalmát a Farkasan közösen megálmodott jövőjébe.

Igen ám, de ahogy telt múlt az idő, reggelből délelőtt lett, s abból délután, Maci egyre nyugtalanabb lett. Azt vette észre, hogy még a nap is elbújik előle időnkét, a báránykák az égen, kik eddig hófehérek voltak, most mintha szürkébbnek látszanának..nem értette. Akárhova is ment Farkas, már itt kellene lennie. Szomorúan, lelkében zavarodottsággal egyetemben leült nagy sóhaj közepette a kedvenc farönkjére, s mancsával állát támasztva bámult maga elé...

-Ne várd tovább!- hallatszott közel hozzá egy halk turbékoló hang- nem jön az már vissza ...

Észre sem vette , hogy le szállt mellé a galamb, ki leveleket hordoz mások megbízásából másoknak szelek szárnyán, erdőről erdőre, fáradságot nem kímélve, bíz nagy utat megtéve legtöbbször. Meg nem szólalva, mert még az is nehezére esett, kérdőn nézett az előtte álló madárra. De aztán a kíváncsisága nagyobb volt, mint rossz kedve, megkérdezte:

- Ugyan, miből gondolod ezt, és honnan tudod kit várok?- szólt morcosan

-Na ,de Maci ismersz, tudod ki vagyok, mindent látok, hallok, tudom, hogy Farkast várod, hiába! Az már biza másik mezőn ugrándozik eszeveszetten mással.

Maci ismerte jól galambot, sokat találkozik vele, leveleit Ő hozza, tudta nem hazudik.

,,Hát tényleg igaz, amit hallottam a farkasokról, elcsábítanak, közel férkőznek lelkedhez a céljuk elérése érdekében, megszerezzék maguk számára amit akarnak..? Ó, én balga! Hogy lehettem ennyire ostoba, vak? De hisz olyan hihetetlen, ahogy beszélt, ahogy nevetett. nem szívből jött volna?. Vagy valamit rosszul tettem, vagy mondtam, hogy itt hagyott? Inkább az. Biztos rájött, hogy mégiscsak nem vagyok hozzá illő barát, nem vagyok jó társaság... ehh.. valószínű ez az oka, nem vágyik senki hosszabb távon társaságomra, s mikor rájött, gyorsan lelépett, nem akart megbántani.

Sóhajtott nagyot, de ahogy elhagyta a sóhaj száját valami megkönnyebbülést is érzett, nem tudta miféle, miből eredő, de nem volt annyira szomorú, mint ahogy képzelte magát.

- Köszönöm galamb, hogy elmondtad, hálás vagyok Neked, hoztál valamit nekem?

-Hát persze, más különben nem lennék itt - azzal elő kotort tarisznyája mélyéről egy levelet.- ez a tiéd. Biztos vagyok benne, hogy felvidít, azzal galamb huss tova repült, nem időzhet, sok levél van még, amit el kell juttatnia a tulajdonosaihoz.

S ahogy Maci ránézett a levélre, valóban hangulata máris jobb lett. Mackó papa írt neki !

4/a lépés

...Itt a Farkas.

Mígnem egyszer farkas koma bizalmasan Maci felé fordulva megkérdezte:

- Te Maci, nagyon éhes vagyok, nincs esetleg valami harapni való nálad?

-Hát...-feszengett amaz..

-Na, de Maci a jó barátok mindenüket  megosszák egymással!

Maci ezen elgondolkozott. ,,Valóban így van, de jó barátom e nekem a farkas? Hisz alig ismerem.. jó fej, vidám, sokat lehet vele nevetgélni., igaz egy kicsit bőbeszédű, szereti hallani, s hallatni hangját, de, ha elutasítom közeledését, nem is fogom megtudni ..ehh nem is tudom."-eddig jutott a gondolataival .Össze volt zavarodva. Így rábízta magát a sorsra, hagyta hadd végezze dolgát, és lesz , ami lesz mozdulattal előhúzta szégyenlősen, féltett kincsét a mézes csuprát...első falatok után Maci felengedett, s vígan , önfeledten lakmároztak az édes nedűből. Mikor elteltek vele, hanyatt vágták magukat jó lakottan, s a csillagokat bámulva , mint lassan csordogáló patak a medrében, beszélgettek tovább. Vagyis hát , inkább Farkas volt aki beszélt, Maci meg békésen, néha lelkesen bólogatva, időnként  egy két mondatot ő is elengedett, hallgatta. Mígnem egyszer újdonsült ismerőse lágyabb hangnemre váltott:

-Tudod Maci, olyan érzésem van, mintha ezer éve ismernénk egymást. Te!- ugrott fel farkas koma izgatottan, s mint akinek kilométer hiánya van ide- oda mászkált.- mi lenne, ha.. ha barátok lennénk? El tudod képzelni, hogy így teljenek napjaink? Együtt járnánk az erdőt, vadásznánk! vidáman kergetőznénk a mezőkön. Mert én igen! Szerintem jó páros lennénk!

-Jaj farkas koma, nem is tudom!-ült fel Maci , hangjában ijedség érződött -nézz rám! Hát milyen társad lennék én? nagy lomha állat vagyok, veled szembe, ki fürge...jártas az erdő rejtelmeibe...

-Ugyan már! Te egy aranyos maci vagy, akivel jól érzem magam, a többi nem számít...ha mi ketten összefogunk... csillagos ég sem lenne határ - tárta az ég felé karját farkas koma.

Nézte Farkas komát, s mosolygott, végül is tetszett neki a dolog, mert mi van akkor, ha Ő lesz az ,,igazi igaz barát? nem tudhatom, ha megtagadom magamtól e lehetőséget." S míg fel nem szállt az álom hajóra, arról ábrándozott, amiről  a Farkas lelkesen beszélt neki. Elképzelte, ahogy végtelennek tűnő mezőkön vidáman, játszanak, olykor pillangókkal kergetőzve, s ha megéheznek, nem főne a fejük, mit egyenek, mert mindig bőven van az éléskamrájukban minden földi jó falat..."

4 lépés

 ...Maci első ismerkedése.

Komótosan evezett vissza álomszigetről , jól esett neki ez a kis szunya, a nyála is kicsordult belé. Még heverészett egy kicsit, nem akaródzott felkelni nekie, hallotta a körülötte lévő békés zsongást, amit a természet, s a benne lévők együttes kavalkádja okozott, lassan nyitotta ki szemét, mivel hanyatt feküdt az eget pillantotta meg elsőként, s rajta barikák csordáját. Araszoltak  komótosan, ráérősen a kék égen. Megszámlálhatatlanul sokan voltak, még a bégetésüket is hallani vélte. S mikor eltelt a látvánnyal, felült, hátát a farönknek támasztva szemlélődött tovább.

,,Annyira jó itt, békés, nyugodt e környék, úgy látom itt mindenki megfér mindenkivel. Talán maradni kellene. Eltudnám képzelni, hogy itt telepszek le. Legalábbis egy darabig....hmm, lehet, hogy az lesz."- gondolta elégedetten,  nagy egyetértésben önmagával. Ágreccsenésre kapta fel buksiját, s mire megfordulhatott volna igazán, valamilyen szőrősmók toppant elé, s vigyorgott reá.

-Hát te ki vagy?-meglepettségtől nagyokat pislogva Maci.

-Farkas koma lennék, de egyébként üdvözlet neked, idegen.Leülhetek melléd?- s választ meg sem várva Maci mellé huppant,  így folytatván - és benned kit tisztelhetek?

-Maci vagyok, a medvék klánjából..szi....

-Á, már hallottam fajtádról, mit keresel erre? Úgy tudtam a medvék nem merészkednek be az erdőbe, a szélén élnek barlangokba.- húzta fel szemöldökét a farkas, ki, meg sem várta, hogy a másik befejezze mondatát.

- De, de így igaz, én...- nem találta a szavakat, így hogyan mondja el miért is van itt, ahol. Inkább vissza kérdezett - és te mi járatban erre?

-Ó én gyakran járok ide, mindig leesik itt egy - két jó falat- s vigyorogva kacsintott egyet. Maci nem értette pontosan mit is akar evvel a Farkas mondani.,,Hmm, hallottam már a farkasokról, óvva is intettek Szunyókáék, vigyázzak velük, de ez olyan szimpatikus, barátságos..."- gondolta Maci, kinek a bizalmatlanságánál már csak a naivsága volt nagyobb. Macink annyira, de annyira ki volt éhezve a jó szóra, a társaságra, hogy hamar felengedett benne a feszültség érezvén a Farkas közvetlenségét, és vidáman viccelődve múlatták az időt, hol az élet nagy dolgain merengve hol mások tetteit felülbírálva, mintha mindent jobban tudnának, észre sem véve, hogy beesteledett.

3/a lépés

 ...Maci hite, remény, kedvenc meséje

Valaha csak kétfejű lények léteztek e földön, minden végtagjukból négy volt, mintha két különböző lett volna egybe gyúrva látszatra, s mégsem, mivel a lelkük egy volt...együtt éreztek, gondolkodtak, cselekedtek ugyanazt, boldogok voltak ,elválaszthatatlannak tűntek....de csak tűntek...mert akik megalkották őket, a minden lények istenei telhetetlenek voltak...úgy látták nem elég hatékonyak az ő szolgálatukban..ezért ki találták, hogy jobbítsák e dolgot: szét válasszák a párokat és úgy, de úgy össze keverik, szétszórják őket a nagy világban, hogy nehezen találjanak ismét egymásra...vagy, ha lehet egyáltalán ne...így is lett...egy párból két különálló lényt fabrikáltak...de egy valamiről elfeledkeztek a minden hatalmat birtokló istenségek...hogy a lelkük egy maradt, s , ha az emlékét ki is tudták törölni belőlük, hogy kik is valójában eredetileg, érzetük meg maradt...megmaradt, hogy nem egészek, valami hiányzik... s ezáltal a a legtöbb lény boldogtalanná vált...mert tudatlanul keresték a másik felüket, sokszor nem is tudták mit is keresnek pontosan, vagy ha igen, akkor kit, és hol? Többen , a legtöbben tévútra tévedtek....és ez most is érezhető...ezért nagy a káosz...nagyon nagy...

Szóval Maci érezte, hogy mint minden mesének, ennek is van igazság alapja, létezik valahol a lelke másik fele,...meg kell találnia...máskülönben nem lesz boldog...ez olyan, mintha hiányozna az egyik mancsa, vagy tappancsa...lehet a hiányzó rész nélkül élni, persze, meg pótolni is más segédeszközzel...de mégsem tökéletes...

….S miközben e gondolatokkal volt elfoglalva észre sem vette ,hogy megváltozott az erdő...sűrűbb lett a növényzet, a nap sugarai emiatt már nem tudtak a fák közt áthatolni, szürke, homályos lett minden körülötte, s egyik pillanatról a másikra az ő hangulata is azzá lett. Hirtelen úgy érezte nagyon elfáradt, félelem járta át szívét, s vágyott vissza a biztonságot nyújtó barlangjába...,,hát igen...így van ez...mindig így van...valami lelkesedés elkap..aztán, hopp, minden ,amit éreztem ,gondoltam a semmiség ragadós homályába vész...jaj...most mit tegyek..visszafordulni nem merek, mert lehet, hogy még jobban eltévedek...óóó, nagy és kis medvék mindenséges istene segíts nekem! kérlek. Segíts!”-s mint aki nagy terhet cipel, s már nem bírja tovább, lerogyott a földre keserves zokogás közt...sírt, sírt, úgy záporozott könnye szegény Macinak, hogy még egy nyári záport is lepipált volna. De mivel a zápor amilyen gyorsan keletkezik, és még annál hamarabb vége is lesz, Maci könnye is elapadt oly hirtelen...egy kicsit könnyebb is lett...még hüppögött, mikor körül nézett maga körül és valami különös neszre lett figyelmes...még a lélegzetét is vissza tartotta, hogy jobban hallja, s nem is gondolván bele, felállt elindult a hang forrása felé, mintha valami húzná, hívná...ment, mint akit megbabonáztak...s kiért egy tisztásra..ahol egy tó volt a nap sugarai játszadoztak a felszínén... Körülötte élet, pillangók repkedtek felette, egy őzgida épp ivott, gólyák csoportja lubickolt a vízben békák, s más vízi élőlények hadára hozva rá a frászt...hód csemeték önfeled játszadozásuktól volt hangos a környék...egyszóval élt és mozgott minden. Macinak jobb kedve kerekedett, s a parton leült egy farönkre csendben ,szemlélődve, háborgó lelke lassan lenyugodott. Ezer színben pompázó békés táj volt ez, fáradt utazók ideális pihenőhelye.

Maci döntött, itt marad egy darabig, nagyon fáradt, és kellemes itt...nagyon kellemes...s míg ezt gondolta, mint egy támasz nélküli zsák eldőlt, lecsukódtak pillái, mély alvásba merült.

3 lépés

-amelyben Maci egyre mélyebben hatol ez erdő sűrűjébe...

Még sosem merészkedett az erdő szélénél beljebb, de az eltökélt szándéka, kíváncsisága, s az újdonság varázsa erősebb volt, mint, hogy megtorpanjon. A bensejét csak hallomásból ismerte...hogy mily szövevényes, tele veszélyekkel övezet, s bizony, ha egy kicsit is lankad a figyelme, vagy ha hagyja magát mindenféle varázslattal elcsábítani, nagyon könnyen azon kaphatja magát, hogy bele veszik, s sosem találja a kiutat. De Ő evvel most nem foglalkozott, lelke mélyén tudta, meg kell ezt tennie ahhoz, hogy elérje célját. S mint már tudjuk, Maci célja: az igazi barát megtalálása...

Ment, ment, mendegélt ráérősen, s figyelt. Hallgatta az erdő neszeit. Rengeteg madár beszélgetett, számára érthetetlen nyelven, annyian voltak, hogy szinte egybe olvadt az erdővel e hang kavalkád. De látni nem igazán lehetett Őket, csak sejteni, a hangok által, hogy ott vannak. Néha kihallatszott egy egy élesebb füttyszó, de nem bírt nagy jelentőséggel. Úgy, mint a többi állat neszezése...nem látni őket...csak sejteni...érezni a jelenlétüket...élik az életüket...ki ki hogy. Néha egy egy hangra felfigyelt, tompa puffanásra, vagy egy ág reccsenésére...ilyenkor megtorpant, körül nézett, kereste a hang okozta forrást, de mivel nem támadt rá senki, lépdelt tovább. Szép idő volt, a nap sugarai itt ott sejtelmesen áthatoltak a fák közt, gyönyörű színekben pompáztatva az erdőt. Mendegélt vidáman, tettre készen, rendületlenül az éppen járhatónak tűnő ösvényen, szívében reménnyel. Gondolatai csak a hőn áhított barát körül forogtak..,,Milyen boldogság lesz, majd mikor egymásra találunk, már most a gondolata is ekkora örömet okoz, hát még valójában...el sem tudom képzelni az érzést, csak sejtem....s mikor majd együtt leszünk, megosszuk egymással gondolatainkat, érzéseinket, nem lesznek titkaink egymás előtt...és ..és csodás lesz minden...együtt játszunk, nevetünk, szárnyalunk a széllel, gyűjtjük az eleséget, nem azt érezve, hogy áldozatot hoznánk a másikért, s ha farönk kerül utunkba,... kéz a kézben átugorjuk...igen...mindig együtt mindent...ez az igaz barátság titka...azt hiszem...Tudom sokan naivnak tartanak, s a járt utat botorság feladni a járatlanért, hmmm, tisztában vagyok vele...de szívem azt súgja..érdemes...nem tudom ki az, hol találom meg, mikor, csak azt tudom, érzem, hogy létezik, él valahol...erről az egyik kedvenc meséje jutott eszébe, már nem emlékszik kitől hallotta, nem is az a lényeg, hanem a mese igaz mese... üzenete van... mindenki számára...de oly rég történt, nagyon nagyon rég...,hogy igaz volta feledésbe merült...s csak misztikuma maradt meg ami mesévé fokozta le.

2 lépés

amiben kiderül, miért indult Maci útnak...

 

-Hóhahó! Bújjatok elő! Nézzétek milyen csodálatos minden! Gyertek mézet gyűjteni...Most a legjobb...”

-Ugyan, Maci mi ütött beléd?- bújt ki barlangjából a medve pár.-Ménkű csapott beléd, vagy megcsípett egy darázs?

-Egyik sem! Vagyshát nem tom! De valami van, ami most más!

-Ugyan !Mi lehet más, mint eddig, felébredtünk, egész nyáron gürcölünk, hogy meglegyen az eleségünk, s aztán jön a téli alvás, felébredünk s kezdődik minden előröl...

Roskadt le fáradtan egy farönkre Szunyóka, s vele egyetértésben párja Lajhi mellé telepszik keserű sóhajtozások közepette.

S mindketten unott, méla pofival nézték Macit, ki az izgatottságtól túlfűtve ide oda rohangált előttük.

-Ülj már le, még beleszédülök, ahogy nézlek...-mondja Lajhi, s elfordítja tekintetét, az erdőt fürkészi, de nem látja.

-Tudjátok, mikor felkeltem, az volt az első gondolatom: t u d o m mit akarok!

-Jó neked! én is tudom mit akarok, csak nekem sosem jön be-fintorgott Szunyoka.

De Maci meg sem hallván a megjegyzést tovább folytatta:

-Tudom mi kell nekem...

-Ja, lenne pár tippem...-suttog Lajhi csak úgy maga elé.

-Szóval megkeresem a legjobb barátomat..az igazit...

-De Maci, úgy tudtam , neked mi vagyunk azok-képedt el Szunyóka.

-Persze, persze...nagyon jó barátaim vagytok, szeretlek benneteket, meg minden , de igazi-igazi barátot, akivel jóban rosszban, tűzőn vízen át...szóval értitek...-állt meg előttük Maci kétségbe esett arccal, mint aki érzi, hogy talán megbántotta barátait, s ő sehogy sem tudja megértetni velük, hogy is gondolja pontosan.

-És , hogy akarsz rá lelni e lényre?-kérdezte szeretettel teli hangon, de gúnyosan Szunyóka.

-Útra kelek! s addig megyek, míg rá nem akadok-tárta szét karját Maci-nem sokára indulok is, tulajdonképpen búcsúzni jöttem.

A medve pár szentül meg volt győződve arról, hogy Macinak elment az esze, úgyis majd nem sokára sírva fog futni hozzájuk. Ennek ellenére jó képet vágtak az egészhez, nem volt szándékukba kedvét szegni, s egy kellemes délutáni séta után Macink elköszönt tőlük. Bár egy pillanatra a szomorúság átsuhant kedvén, barátait itt hagyván, de csak egy pillanatra.

Így történt, hogy Macink a hátizsákját magára kapva ,amibe -mivel más egyebe sem volt-az összes tulajdonsága benne , útnak indult a hatalmas kerek erdőbe, bele a sűrűjébe, sokszor nem is látva merre megy.

1 lépés..

a tél után...

Nem rég kelt fel téli álmából, sokat, hosszú időt töltve ezen foglalatossággal mondhatjuk, kipihenve, energiával teli, s megálmodva mit is akar tulajdonképpen.,,Ej, nemhiába! Jót tesz ez a regenerálódás..”- elégedetten nagyot nyújtózkodott. S amint e műveletet végezte a tükörre esett pillantása, amiből egy eddig számára ismeretlen maci nézett vissza...

Nézte jobbról, nézte balról, s minél több időt töltött el a vizslatással, határozottan egyre jobban tetszett neki az aki vissza nézett reá.-,,Nem tudom még ki vagy, de szeretnélek megismerni amennyire csak lehet.”-vigyorgott barátságosan a tükörképének, s rá kacsintva, vidáman kipenderült az ajtón, a szabadba, a tavaszi friss levegőre. Ezen az üde, virágillattól, az újjászületés édes terhétől vibráló levegőn Macink még jobban érezte, hogy a mostani ébredés valami újat, jobbat tartogat számára...valami mást , ami nem szokványos az életébe...

Annyira tele volt energiával, hogy önmagához képest fürgén, szökdelve, szinte megrészegülve a természet tavasszal ontott pazar illat, látvány kavalkádjától , szívének legkedvesebb szomszédjait óhajtotta látni, megosztani velük mindazt, amit érez, amit lát, hátha Ők is jó kedvre kerekednek. Persze, ha felkeltek már egyáltalán...nagyon szeretnek aludni...vegetálni....jobban mint élni...úgy érzik nekik semmi sem sikerül, sokszor rossz kedvűek, Macink is ilyen volt nem is olyan rég még-de mivel szereti Őket, mert mézből van a szívük- sokszor mellette voltak rossz pillanataiban, s ő is viszont-minél előbb fel kell rázni Őket