...az a fontos ami nem látszik
-Ó Mackó Papa! A lehető legjobbkor írt! - ugrándozott Maci és közben felbontotta a levelet, mohón itta annak sorait. Nem írt vidám dolgokról, sok a munkája, rengeteg erdei lény van , ki diák, s szomjaznak a tudásra, tanítja Őket, s kevés ideje jut arra, amire leginkább szeretné fordítani és most készül rá, hogy Professzor váljék belőle. E Teremtmény kit az ottani erdő lakói az egyik legnagyobb elismeréssel, kitüntetéssel illettek, nagyon kedves volt Maci számára. Valaha nagyon régen, mikor még Maci fiatalabb volt, persze Mackó Papa is, összetalálkoztak a két erdő közötti kereszteződésben, hívta Macit : ,,-menjen vele, vigye bocsát is.''-de Ő nem ment. Az ismeretlen másik erdőtől, a számára idegen lényektől tartva megijedt, s visszautasította e minden jóval kecsegtető ajánlatot. Ezzel mindegyikük ment a maga erdejébe vissza. Sokáig, nagyon sokáig nem hallottak egymás felől, míg nem egyszer a galamb jóvoltából újra egymásra találtak nagy örömükre. Találkozni nem, de levelezni annál többet szoktak. Most viszont Maci már bátrabb volt, mint annak idején, ment volna a másik erdőbe szívesen, ha másért nem is, meglátogatni Mackó Papát. De amaz azt írta: -,, Késő. Túl késő. Már nem tudja megmutatni neki azt a világot, amit egykoron szeretett volna. Ettől Maci szomorkodott akkor, de belátta, ha nem, hát nem. ,, Nem erőszak a lépes-méz.'' Így maradt a galamb, s a postája , akin keresztül leveleztek.
Miután elolvasta a levelet, nagyot sóhajtott ,,Hát így van ez! Mindenkinek megvan a maga gondja.”-gondolta, s mostanra az öröm amit e levél okozott, lelkében a szomorúsággal osztozott. -,,Haj , ideje indulni”- s azzal zsákját a hátára kapva még utoljára körbe hordozta tekintetét e mesés, békés tájon és bebaktatott az erdőbe, nagy sóhajtozások közepette.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése